Outback 3.0R 2004-2007 összehasonlító teszt

Olvasóink értékelése:  / 38
ElégtelenKitűnő 

Subaru Outback 3.0R 07 összehasonlító teszt


 

 

Még 2006 végén Emil Frey-nél láttam az új Outbacket, akkor még csak a szalonban volt kiállítva, beleültem, kóstolgattam. Még egyszer-kétszer visszamentem, tanulmányoztam, összehasonlítottam az előző kiadással. Már akkor megígérték, hogy ha lesz tesztautó, elvihetem egy körre. 
Nagy örömömre 2007 elején kaptam meg kipróbálásra, köszönet Emil Frey-nek a lehetőségért! Erről szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani az érdeklődőkkel. A 2004 és a 2007-es típust most már kipróbálva is össze tudom hasonlítani. 

Első ránézésre a külső nem változott, alaposabban szemügyre véve, az első lámpákon látszik változás, a sarkok lekerekítettek, a fényszórómosót nem látom, de azért ott van, használatkor előugrik. A hűtőrács nagyobb, ezüst lett, ez inkább a sötétebb árnyalatú autókon mutathat jól, legfőképp a feketén! Több ponton javítottak a karosszéria merevségén, ami emeli az autó stabilitását és komfortját, az esetenkénti rezonanciát megszüntették, amivel a gépkocsi futása is csöndesebb lett.


 

Hátul már olvasható, hogy ez nemcsakhogy Outback, hanem még Subaru is, meg kapott egy erőteljesebb krómcsíkot a 2 lámpa között és a hátsó lámpákban 1-1 fehér betét is van. Összességében nem lett szebb, szerintem ugyanolyan szép, nekem a régi is éppúgy tetszik. De a felnik kimondottan tetszenek. 


 

Belül sincs nagy változás, a középkonzol fekete, szép, elegáns. 

 

Először az indítás körül matattam. A kormány kisebb, a szervo hatás erőteljesebb, természetesen sebességfüggő, előre-hátra is állítható, jobb üléspozíciót lehet így beállítani. 
A váltó környezete más, de a használata ugyanaz. Viszont: 
Parkoló állásból csak gyújtással lehet kivenni, ha a féket nyomom. Ennek van értelme, mert ha pl. el akarják vinni, valahogy kinyitják, be is indítják, csak éppen a saját kulccsal lehet P-ből kivenni a váltót. 
Megállás után a slusszkulcsot meg nem tudom addig kivenni, amíg nincs P-ben. Ezek mind okos változtatások. 

A gombok, karok, kapcsolók már a Subarunál megszokott ergonomikus elrendezésűek, minden kézre áll, kényelmesen elérhetők.
Az autóban a lámpamagasság nem állítható, persze ez nem is érdekes, merthogy a xenon lámpában ezt belül meg is oldják. 

A monitoron van számológép, átváltási lehetőségek, naptár, határidő napló. 
A funkció-beállításoknál néhány lehetőséget hozzávettek a kijelzőre, amit az előzőn csak a szerviz-monitorról lehetett állítani. 

A km. órán a számok és a mutatók világítanak, úgy, mint a 2,5-ös turbó OBK-en. Jól néz ki! A kormányon van egy kapcsoló csoport, amivel adatokat lehet lehívni a km kijelzőre. Izgalmas az a görbe, ami az      
SI-Drive váltásakor kivetül, ez a pillanatnyi motor-teljesítményt mutatja, így össze lehet hasonlítani a három különböző beállítás különbségét.

A fordulat számlálón egy mutató vándorol a zöld-sárga mezőben, ez az Econometer. Az Econometer nem a pillanatnyi fogyasztást mutatja, hanem egy viszonyszámot ad, ami a kiválasztott A, v. B – megtett távolságmutatóban a távolsághoz és az ahhoz tartozó átlagfogyasztáshoz arányítja a pillanatnyi fogyasztást. Tehát ha az A átlagfogyasztása 11 l, akkor az Econometer a 11 l fölött a sárgába megy, 11 l. alatt a zöldben mutat. Ugyanez áll akkor is, ha a B-t választom ki, de akkor természetesen az ottani átlagfogyasztáshoz viszonyít. Ha itt pl. 15 l. az átlagfogyasztás, akkor 15 alatt van a zöldben, a fölött a sárgában.

 


 

Érdekes, hasznos olvasmány a Multiinformationsdisplay. 
A kormányív alsó részén a le-föl nyíllal a kijelző léptethető, hogy a különböző funkciókat jelezze. 
A középső kapcsolóval (SET) lehet a beállításokat változtatni. 
A Gyújtás bekapcsolása után beállíthatjuk az aktuális dátumot, időt, 
beállíthatjuk a saját, v. bárki szülinapját, ezután aktuálisan előtte figyelmeztet: Birthday soon, majd az aktuális időpontban a Happy Birthday - t írja ki . Nahát ez nagyon kedves tőle!
Ugyanígy beállíthatunk egy Anniversary időpontot,- én a házassági évfordulót programoztam be-, (nehogy elfelejtsem) persze itt is ugyanúgy figyelmezetni fog előtte: Anniversary soon.

Még több fontos funkciója is  van: 2 órai folyamatos vezetés után figyelmeztet a pihenőre, ha 3 C° alá süllyed a hőmérséklet, ha elfelejtem kiengedni a kéziféket, ha nyitva marad egy ajtó, meg…meg…



Szóval tetszik a figyelmessége!

 

A motoros ülésállítás a memória nélkül teljesen értelmetlen, mert ha egyedül használom az autót, úgyis csak 1x kell beállítani, ha meg ketten-hárman, a motorral beállítani lassabb, mint kézzel. A 2004-es kiadású Outback 3.0 autót a feleségem is használja, mikor indulok, nem kis időt töltök el, míg a 8 beállítási variációt visszaállítom a fenekem alá.
Emiatt morogtam is, valószínű ezt hallották meg a Fuji mérnökei, mert az új, 2007-es kiadásban már memória is van 2 beállítási lehetőséggel. Na ez már valami, ennek van értelme. Vicces, mikor az ülés magától elkezd mocorogni, míg eléri a beprogramozott beállítást. Biztonsági okokból járó motornál a memória nem működik!


Fontos változás a hátsó fűtés. A középkonzol hátsó nyúlványán a levegő mennyiségét és irányát lehet állítani, ami az elődjén nagyon hiányzott. A kombiban a fűtést úgyis nehéz úgy elosztani, hogy mindenhol egyforma hőmérséklet legyen, így ezzel a megoldással lényegesen javult a helyzet. A 2 oldali klíma nekem nem sok pluszt hozott, nagy gyakorlati hasznát nem látom, olyan, mint a szirti sas, azért jó ha van. 

A GPS sajnos ugyanúgy nem ismeri az országunkat, mint az előző…Az új kiadásokban viszont lehet módosítani, ami a teljes Magyar országot már  lefedi. 

Az audio rendszert két cég szállítja: a McIntosh és Kenwood. A hozzánk érkező Subarukat a Kenwood cég termékével szerelik. A Fuji hangzásért felelős mérnöke Tatsuhiko Okuma dolgozik azért, hogy erőteljes hangzású és természetes, jó minőségű zenét hallgathassunk az autónkban. Az új technológiát SRS WOW –nak nevezte el. A lényege, hogy a hang torzítását minimalizálja, optimalizálja a hang lokalizálását az autóban. A hangot a fej magasságában sugározza, úgy elosztva, hogy a sztereo hatás minden ülésben érzékelhető legyen. A hangzás javításában segít az SRS TruBass rendszer, ami erőteljes, tisztán hangzó mély frekvenciájú hangképet biztosít. 
A folyamatos jó minőségű zene hallgatását segíti a hat lemezváltós CD lejátszó, ami az MP3 és WmA rendszert is ismeri, ezzel lehetővé válik lemezenként 120-200 zeneszám lejátszása is. Nekem hiányzik a kazetta lejátszó, mert régről van jó sok, jó zenékkel. 
A külső visszapillantó tükör motorral behajtható, ez is jó ötlet, a garázsba beállva sokszor útban van a kiálló tükör. (v. az ajtófélfa…)
 A tükör nem csak modernebb forma miatt változott, kisebb légellenállása miatt a szélzaj csökkent, valamint csökkent a tükör felületére tapadó vízcseppek száma is, míg a jobb oldali tükör látómezeje 8,3 mm-el növekedett.

 

A motoron történt változás a fogyasztáson és a dinamikusságon sokat javított az elődhöz képest. A hengerfej merevítése folytán a motorhang és a vibráció csökkent, főleg az üresjáratban. 
A szívó és kipufogó szelep profiljának változtatásával a fogyasztás csökkent, emellett a motor gyorsabban veszi fel a fordulatszámot, valamint az alacsonyabb és közepes fordulatszámon növekedett a forgatónyomaték. A szívótorok alakja változott, ezáltal csökkent a levegőáramlással szembeni ellenállása, ez is javít a benzin fogyasztáson. A kipufogó oldalon is történtek változások a motor gazdaságosabb működése érdekében.

A motor-teljesítményt az SI-Drive  választókapcsolóval állíthatom, három állás közül választhatok: I, S, S#

Városban az intelligens állásban untig elég, így a fogyasztás jóval lejjebb tud menni. S# állásban nem csak erősebb, hanem anélkül, hogy nagyon kellene nyomni a gázt, az automata folyamatosan a lehetőség szerint alacsonyabb sebesség fokozatban tartja a váltót, így minden pillanatban fantasztikus nyomaték áll rendelkezésre, nem kell várni a visszakapcsolásra. Itt szinte már STI érzésem van!

 

 


 

A hideg motornál csak az intelligens állás működik, ezen változtatni nem lehet. A S# fokozatot, csak a teljesen felmelegedett motorhoz lehet választani. Egyszerűen szenzációs! 
Ez a 3 állású SI-Drive kapcsoló nagy találmány!
A kormányról is lehet vezérelni, gombnyomásra azonnal az S# program indul, ami nem csak a motorkarakterisztikát változtatja, hanem a hozzá tartozó váltóprogramot is. 



Ha már mindenáron manuálban akarok kapcsolgatni, biztosan kényelmesebb a kormányon levő fülekkel, gyorsan vált, a kijelző mutatja a fokozatokat. A kormányról viszont nem csak az előválasztó Manuál állásában lehet visszakapcsolni, hanem bármelyik SI-Drivefokozatból is. Aki eddig nem volt kibékülve az automatával, ebben az autóban megkapja ugyanazt az élményt, mintha váltogatni kéne, azzal az előnnyel, hogy ezt az automata végzi helyettünk.


A Futómű pont az én szájízem szerint változott: puhább lett, az aszfalt repedéseken lágyabban gurul át, viszont ugyanúgy nem dülöngél,- bólogat, mint az elődje. 
Az első futómű csillapításán javítottak, a spirálrugót optimalizálták. 
Változtattak a hátsó futómű geometriáján, a segédkeret lejjebb került, ezzel javult a stabilitás, az egyenesfutás nagy sebességnél, a csillapítást ott is csökkentették, így összességében javult a futás komfortja, miközben az autó a 20 cm-es hasmagasságot megtartotta. 
A fékasszisztenst nem próbáltam ki, elhiszem, hogy van. A tesztautón Pirelli téli gumi van, ez kedves figyelmesség a SH-tól, vigyáznak a biztonságunkra, no meg az autóra, különösen, hogy szerencsére leesett az idei 1. hó. 



 

Összességében a változások mindenképp az autó javára váltak, nem értem, miért nem lehetett az elődjét is eleve így kiadni. Talán előre elhatározták, hogy 2007-ben ez lesz a ráncfelvarrás, mert különben mivel rukkoltak volna most elő…. Ennek a típusnak a mostani ára jóval olcsóbb ezzel a gazdagabb, -praktikusabb felszereléssel, mint amikor én vettem az Outbacket (2004 végén), tehát mindenképp ez jobb vétel az akkori árakhoz képest. 
_________________

Teszt: Dr Déry Péter 
Képek: Kara László

www.lezerdent.hu 

Subaru 4WD-Technologie: Active Driving, Active Safety                            

Jelentkezz be!

Aktuális események

Szo máj. 13 @ 8:00AM -
Subaru Klub Majális Törökmezőn
Szo jún. 17 @ 8:00AM - 05:00PM
OST XIV Drótszamár Kemping
Szo júl. 22 @ 2:00PM - 10:00PM
eSTi Győri with BubuSTi Vol2, július 22, ETO Park

Eseménynaptár

Előző hónap Július 2017 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 26 1 2
week 27 3 4 5 6 7 8 9
week 28 10 11 12 13 14 15 16
week 29 17 18 19 20 21 22 23
week 30 24 25 26 27 28 29 30
week 31 31